2010. február 25.
Szarvas és Vidéke
6
Választás 2010 • Választás 2010 • Választás 2010 • Választás 2010 • Választás 2010 • Választás 2010 • Választás 2010
Radikális változás
A Jobbik gazdasági fi lozófi ája: az ökoszociális nemzetgazdaság
A multinacionális tőke szabad mozgására épülő
globális kapitalizmus mindenütt megbukott. Em-
berek milliárdjai nyomorodtak meg, a társadalmi
szakadék tovább nőtt. A válság Magyarországon
hatványozottan érvényes, hiszen mindez kiegé-
szült egy aljas és korrupt politikai garnitúra kárté-
kony tevékenységével.
A Jobbik szerint ökoszociális nemzetgazdaságra
van szükség, ami azt jelenti, hogy a gazdaságot az
emberhez méltó környezet, az emberhez méltó élet,
és a magyarság érdekében korlátok alá kell vetni,
amihez szükséges az állami jelenlét, amely képes
támogatni és egyenlő versenyfeltételek közé he-
lyezni a hazai gazdasági szereplőket, amely képes
igazságos viszonyokat teremteni a társadalmi új-
raelosztásban. Az állami szerepvállalás ugyanak-
kor nem jelenthet egyet az állam túlburjánzásával.
Ehelyett a gazdaságpolitikának védenie kell a ma-
gyar ipart, a magyar termelőket, a magyar kereske-
delmet, a magyar árut és a magyar piacokat, meg
kell őriznie a stratégiai nemzeti vagyont, a földet, a
vizet, a földgázt, az erdőket, és vissza kell szerezni
a már eltékozolt nemzeti vagyont.
A Jobbik Kárpát-medencei magyar gazdaság-
politikában gondolkodik, és a határokon túli ma-
gyarlakta területeket is a létrehozandó egységes
magyar gazdasági övezet részének tekinti. Ugyan-
akkor a külgazdasági kapcsolatokat a keleti térség
felé is orientáljuk, csökkentve hazánk nyugati füg-
gőségét.
Nem csupán nemzetünk megmaradása, de gaz-
daságunk működőképessége szempontjából is élet-
bevágó a népességfogyás megállítása. A fenyegető
demográfi ai katasztrófát az etnikai arányok eltoló-
dása is súlyosbítja. Mivel a nemzet tartópillérei a
tisztességes, dolgos, többgyermekes családok, tá-
mogatásuk kiemelt stratégiai cél.
A Jobbik gazdaságpolitikájának fókuszában a
munkahelyteremtés áll. A magyar emberek szor-
galmára alapozva ehhez arra van szükség, hogy a
politika – anyagilag és erkölcsileg egyaránt – hely-
reállítsa a munka becsületét, és kialakítsa a mun-
kahelyteremtést ösztönző és segítő gazdasági, adó-
zási klímát.
Erős, aktív és vállalkozó állam: Az elmúlt két
évtizedben az állami vagyon jelentős része irreá-
lisan alacsony áron került magánkézbe, miközben
az állam kedvezményeket adott a multinacionális
vállalatoknak, versenyhátrányba szorítva a magyar
vállalkozókat. A Jobbik törvényt kezdeményez az
állami vagyon védelmében, amely a nemzeti tulaj-
dont megkárosítókat akár életfogytiglani börtön-
büntetéssel sújthatja.
Állami elvonás és újraelosztás: Az elmúlt húsz
évben az ésszerűtlen és igazságtalan adózási poli-
tika szétverte a társadalom adózási morálját, a tisz-
tességes munkát óriási adó- és járulékterhekkel
büntetik, tovább szélesítve a fekete- és szürkegaz-
daságot. A Jobbik célja a munkát sújtó adóterhek és
járulékok csökkentése, az adózók körének szélesí-
tése, az adóelkerülés szigorú szankcionálása.
Az államadósság terheinek csökkentése: Ha-
zánkat az elmúlt évtizedek politikája az államadós-
ság meredek lejtőjére küldte. Felülvizsgáljuk az ál-
lamadósság-politikát, és a felvett hitelek feltételeit,
a felelősök megnevezésével. Tárgyalásokat kezde-
ményezünk a törlesztés feltételeinek újbóli megha-
tározására. Törvényt kezdeményezünk, hogy az ál-
lam nem vehet fel hitelt működési kiadásaira, csak
olyan fejlesztésekre, amelyek megtérülése nemzet-
gazdasági szinten bizonyítható. (folytatjuk)
A címbeli állítást tette Szegedi
Csanád, a Jobbik alelnöke,
Európa Parlamenti képviselője
a múlt héten délután Szarvason
rendezett lakossági fórumon,
melyen Samu Tamás Gergővel,
a térség jobbikos képviselő-je-
löltjének kampányolt.
A Ciprus Fogadóban tartott fó-
rumon előbb Tóth Zoltán, a Job-
bik kampányfőnöke, majd Samu
Tamás Gergő köszöntötte az ér-
deklődőket. Szegedi Csanád elöl-
járóban megköszönte a szarva-
siaknak az EP-választásokon ta-
pasztalt támogatásukat, illetve a
Tisztességes politizálással dőlni fog a pénz
kampányban a kopogtatócédula
gyűjtésben nyújtott segítségü-
ket. Ennek köszönhetően Samu
Tamás Gergőt az országban első
Jobbikos jelöltként regisztrálta a
választási bizottság. Azóta a 176
egyéni körzetből már 150-ben le-
adták a jelöltek a szükséges cé-
dula-mennyiséget. Röviden be-
számolt a három jobbikos EP
képviselő – Morvai Krisztina,
Balczó Zoltán, Szegedi Csanád
– eddigi munkájáról, leszögez-
ve, hogy a megelőző aggodalmak
és ijesztgetések ellenére a Jobbik
képviselői aktívan és eredmény-
nyel képviselik választóikat, kö-
vetkezetesen felszólalva a ma-
gyar érdekek mentén. A közelgő
parlamenti választásokra térve
a Jobbik népszerűségének oka-
ként a jó programot, s azt emlí-
tette, hogy ők nem az emberekre
próbálják a politikai programot
ráerőltetni, hanem az emberek
programját erőltetik a politikára.
A programból három komplex
témakört – alkotmányozás, köz-
biztonság, munkahelyteremtés
– kiemelve mondta el gondolata-
it. Az alkotmányozás probléma-
körét a Jobbik új alkotmány meg-
alkotásával oldaná meg, mely új
alkotmány visszatérne a Szent
Korona Tan alapjaihoz. A köz-
biztonságot Szegedi Csanád sze-
rint két komoly probléma veszé-
lyezteti, egyik a cigánybűnözés,
a másik pedig a politikus bűnö-
zés, s ez utóbbi „társaság” lopta
a legtöbbet az elmúlt időszak-
ban. Ha lehetősége lesz, a Jobbik
megszünteti a képviselői mentel-
mi jogot, megteremti a képviselői
visszahívhatóságot. A rendőrség
megerősítése mellett létrehoznák
a csendőrséget és a nemzeti gár-
dát. – Itt az ideje rendet vágni az
országban – zárta közbiztonsági
mondandóját Szegedi Csanád. A
munkahelyteremtés programjá-
ról szólva abból indult ki, hogy
a jelenlegi adófi zetői kör 1 milli-
ós bővítésével az adó és járulék-
mértékeket a felére lehetne csök-
kenteni. Mindenek előtt a me-
zőgazdaság jobb helyzetbe ho-
zásával, a feldolgozóipar állami
kézbe vételével, a garantált fel-
vásárlási árak megteremtésével,
a hazai és külföldi – az európai
mellett az orosz és a belső-ázsi-
ai – piacokon való erőteljesebb
megjelenéssel teremtenének új
munkahelyeket. Emellett a turiz-
must, a termál-gyógyhelyek fej-
lesztését emelte ki Szegedi Csa-
nád. Végezetül arról szólt, hogy
a Jobbik programjában szerep-
lő célkitűzésekhez szükséges 6-
7000 milliárd forintot miből te-
remtenék elő. A multinacionális
cégek adókedvezményének meg-
szüntetéséből, a Világbank és
Valutaalap felé a kamatfi zetések
felfüggesztéséből, a segélyezési
politika átalakításával és az ér-
kező uniós pénzek tisztességes
felhasználásával 13 ezer milli-
árd forintot lehet felszabadítani
a program végrehajtására. Tisz-
tességes politizálással dőlni fog a
pénz – összegezte Szegedi Csa-
nád az elmondottakat.
A gazdaságról
Dr. Lenhardt Balázs, a Jobbik
Gazdasági Kabinet vezetője, He-
gedűs Tamás közgazdász, a kabi-
net tagja, és Samu Tamás Gergő
országgyűlési képviselőjelölt a
Jobbik gazdasági programját mu-
tatja be, február 27-én szombaton
17.30-kor, Szarvason a Belvárosi
Söröző emeletén rendezendő la-
kossági fórumon. Minden érdek-
lődőt szeretettel várunk!
Tóth Zoltán kampányfőnök.
A kommunizmus
áldozatai
Minden magyar családban van egy elvesz-
tett nagyszülő, egy dédszülő, egy testvér, egy
családtag, akit a mai napig közöttünk lappangó
vörös veszedelem tett földönfutóvá, nyomorék-
ká, vagy ölt meg. Szerencsére már van módunk
emlékezni rájuk, kimondani a legvéresebb ide-
ológia, a kommunizmus áldozatának neveit. A
Békés Megyei Szebb Jövőért Alapítvány ebből
az alkalomból február 28-án vasárnap 17 órá-
tól gyertyagyújtást, és megemlékezést rendez
a kommunizmus szarvasi áldozatainak emlé-
kére emelt kopjafánál, a Ciprus étterem előtt,
a Szent Koronánál. Minden emlékezőt, érintet-
tet, gyászolót várunk, kérjük, mindenki hoz-
zon magával, egy mécsest.
Valamint várunk hiteles szarvasi története-
ket, a kommunizmus szarvasi áldozatairól fo-
tókat, a 06-20-733-98-47 számon, valamint a
bekesmegyeiszebbjovoert@gmail.com címen.
Tóth Zoltán alapító